Rendőrkézen a harmadik rabló is
Telefont és készpénzt vettek el a sértettől.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán B. József 43 éves és G. Ferenc 44 éves ceglédi lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi – és egy akkor még ismeretlen, harmadik személy - 2016. június 2-án a kor délutáni órákban a ceglédi vasútállomás előtt támadt rá a sértettre. A fővárosi férfit bántalmazták, majd erőszakkal elvették tőle a telefonját, valamint a nála lévő készpénzt.
A ceglédi rendőrök az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították, majd a rablást követően két órával Cegléden elfogták B. Józsefet és 44 éves társát, akiket előállításukat követően gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság 2016. június 3-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
Harmadik, fiatalkorú társukat is azonosították a nyomozók. A 17 éves ceglédi fiút 2016. június 8-án fogták el. Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
Az illetékes bíróság 2016. június 10-én elrendelte az előzetes letartóztatását.