Rendőrkézen a nagykanizsai baleset okozója

2018. 04. 16., h - 05:45
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították a négyéves gyermeket és annak édesanyját elütő, majd a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyó jármű vezetőjét.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2018. április 15-én 20 órakor Nagykanizsán, a Balatoni utca 7. szám előtt lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy gépkocsi elütött egy négyéves gyermeket és annak édesanyját, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A balesetben a gyermek életveszélyes, édesanyja súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök a beszerzett adatok alapján megkezdték a feltételezhetően fekete színű, Mercedes típusú gépjármű és azt vezető sofőr felkutatását. Egy zalakomári jármű ellenőrzése során – a gépkocsi sérülései alapján – az egyenruhások pár órán belül azonosították a járművet, továbbá az azt a baleset bekövetkezésekor feltételezhetően vezető 48 éves nőt.

A rendőrök a járművet lefoglalták, az asszonyt előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!