Rendőrkézen a rablók
A körzeti megbízottak egy órán belül elfogták a két egerbaktai férfit, akiket a nyomozók őrizetbe vettek.
Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást két egerbaktai lakos ellen, akik 2020. június 20-án 21 óra körül bementek egy helyi lakásba, és az ott tartózkodó sértettet a földre lökték, majd elvették a nála lévő készpénzét és elmenekültek a helyszínről.
A bejelentést követően a körzeti megbízottak egy órán belül a településen elfogták a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható 26 éves és 20 éves férfit, akiket őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
A rendőrök a kutatás során megtaláltak az eltulajdonított pénzt.
