Rendőrkézen a romhányi sorozatbetörő

2018. 09. 08., szo - 08:48
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 19 éves helyi lakost vettek őrizetbe a rétsági nyomozók. 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. szeptember 2-án 23 óra 39 perckor tettek bejelentést, miszerint a romhányi általános iskolába ismeretlen személy betört. 
A nyomozók a végrehajtott adatgyűjtés eredményeképp beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves romhányi férfit. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. szeptember 2-án az éjszakai órákban - röviddel a bejelentést megelőzően - a romhányi iskola egyik ablakát betörte, az ingatlanba bemászott és onnan kábeleket, készpénzt és édességet tulajdonított el. 

A nyomozás adatai szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy 2018. június 17. és 2018. augusztus 21. között további négy romhányi épület ajtaját és ablakát rongálta meg. A férfi ezt követően két ingatlanból nem tulajdonított el semmit, két ingatlanból pedig több liter benzint és hangtechnikai berendezéseket lopott el. 

A 19 éves romhányi lakost a rétsági nyomozók egy rendbeli lopás bűntett és négy rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és őrizetbe vették. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.