Rendőrkézen a rongáló
A rendőrök elfogták azt a fiatalt, aki 18 parkoló autót rongált meg Miskolcon.

A Miskolci Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 20 éves helyi fiatallal szemben.
A rendőrségre 2022. június 4-én éjfél előtt telefonált egy férfi, aki elmondta, hogy az egyik miskolci bevásárló központ parkolójában álló autójának a tükrét és márkajelzését valaki letörte.
A járőrök azonnal a helyszínre mentek és megkezdték az elkövető felkutatását, akit néhány perc után meg is találtak, éppen egy másik járművet akart megrongálni.
A rendőrök az újabb tükör letörését megakadályozták, illetve el is fogták a gyanúsítottat.
A parkolóház átvizsgálása során az is kiderült, hogy másik hét autót is megrongált az elkövető.
A fiatalembert a nyomozók kihallgatták, aki ennek során még további, csaknem egy tucat jármű visszapillantó tükrének, ablaktörlőjének letörését, a karosszéria összekarcolását ismerte be, amelyeket 1-2 hónappal korábban követett el szerte a városban.



