Rendőrkézen a sorozatbetörők

2022. 10. 13., cs - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A ferencvárosi rendőrök gyanúja szerint a két férfi a főváros V., VII. VIII. és IX. kerületeiben követett el betöréseket és lopásokat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai több kerületben is nyomoztak betörések és lopások ismeretlen elkövetői után. A széleskörű adatgyűjtés eredményeként azonosították a két feltételezett elkövetőt: a 21 éves K. Bertalant és a 22 éves M. Józsefet.

A rendelkezésre álló adatok alapján K. Bertalan 2022. augusztusában és szeptemberében étteremből, bárból, kávézóból, élelmiszerüzlet raktárából, magánlakásból és presszóból is lopott. A férfi vitt mindent, amit mozdítani tudott: pénztárcát, laptopot, táskát, mobiltelefont, energiaitalokat, porszívót, tévét, kerékpárt. A bűncselekmények felét barátjával együtt követte el, a pénzt elköltötték, az ellopott tárgyakat pedig általában eladták.

Mindketten feladták magukat a IX. Kerületi Rendőrkapitányságon, miután megtudták, hogy keresik őket a rendőrök.

A ferencvárosi rendőrök K. Bertalant tízrendbeli, M. Józsefet ötrendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A két férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését. A nyomozók vizsgálják, hogy a gyanúsítottak további hasonló bűncselekményekkel is összefüggésbe hozhatók-e.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.