Rendőrkézen a szentesi szobor megrongálói

2016. 01. 22., p - 09:58
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentéstől számított két napon belül elfogták a szentesi rendőrök azt a két helyi fiatal férfit, akik megrongálták a Kossuth téren található „napernyős lány” szobrát.

Szentes Város Önkormányzata feljelentése alapján rongálás vétségének és garázdaság vétségének gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2016. január 19-én. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a szentesi Kossuth téren található fém bronzszobor esernyőjét ismeretlen tettesek 2016. január 16-ára virradóra megrongálták, aminek következtében a szobor megrepedt. A nyomozók a végrehajtott adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével két helyi fiatal gyanúsítható megalapozottan. A rendőrök a fiatalkorú gyanúsítottakat 2016. január 21-én délután előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétségének és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás. Kihallgatásuk során elismerték a terhükre rótt bűncselekményt.


Kapcsolódó oldalak