Rendőrkézen a táskatolvaj
A rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt Jászapátiban.

Ismeretlen személy ellopta egy jásziványi lakos őrizetlenül hagyott táskáját a Jászapáti buszpályaudvar előtti padról 2020. szeptember 10-én délelőtt. A táskában benne volt a sértett mobiltelefonja, készpénze, gyógyszerei valamint személyes okmányai. A rendelkezésre álló kamerafelvétel alapján a rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit elfogtak és előállítottak a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A helyi nő elszámoltatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. A gyanúsított a készpénzt elköltötte, azonban a többi tárgyat a nyomozók kutatás során megtalálták, lefoglalták, majd a sértett részére visszaadták.
A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, ami a nyomozás befejezését követően bíróság elé állítási javaslattal zárulhat.