Rendőrkézen a tolvaj és az orgazda

2019. 04. 01., h - 08:26
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisteleki rendőrök a bejelentést követően néhány órán belül elfogták azt a helyi nőt, aki egy fényképezőgépet tulajdonított el a város plébániájáról. A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy kisteleki férfit is, aki a gépet megvásárolta. Lopás, valamint orgazdaság miatt indult büntetőeljárás.

A megalapozott gyanú szerint az asszony 2019. március 16-án a déli órákban bement a plébánia nyitott épületébe, ahol felfigyelt egy padon lévő digitális fényképezőgépre. A nő magával vitte a gépet, amit még aznap el is adott egy ismerősének 2000 forintért.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. Az 52 éves asszony ellen lopás vétség, míg az 54 éves férfival szemben orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak