Rendőrkézen a villamost rongáló fiatalok
A három huszonéves férfi még 2015 decemberében rongált meg egy Combinot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat P. Krisztán 20 éves és T. Dávid 19 éves budakeszi lakossal szemben csoportosan elkövetett garázdaság, valamint B. Péter 20 éves budakeszi lakossal szemben csoportosan elkövetett garázdaság és rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint a három fiatal 2015. december 28-án Budapesten, a Nyugati tér és Margit híd közötti szakaszon egy villamoson inzultálta az utasokat, ezért a villamos vezetője felszólította őket, hogy hagyják el a szerelvényt. Miután a férfiak leszálltak a villamosról, megrongálták a járművet, amellyel több százezer forint kárt okoztak.
A rendőrök beazonosították a rongálókat, majd előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra. Gyanúsítottkénti kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését beismerték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága kezdeményezi P. Krisztián, T. Dávid és B. Péter bíróság elé állítását.