Rendőrkézen az éjszakai rongálók

2023. 06. 05., h - 13:39
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai néhány órán belül beazonosították és elfogták azt a két fiatalt, akik festékszóró spray-vel összefirkáltak több gépjárművet, ingatlant, villanyoszlopot és közterületi burkolatot a hétvégén Szeremlén.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. június 03-án kora hajnalban két fiú céltalanul sétálgatott Szeremle település utcáin, amikor egy nyitott munkagépben festékszóró flakonokat találtak. A srácok magukkal vitték a palackokat, és ezután útjukat folytatva gépjárművekre, lakóházak falára és kerítésére, valamint az útburkolatra fújták ki az élénk színű festéket.

Az esetről reggel bejelentés érkezett a Bajai Rendőrkapitányságra, ahol azonnal megkezdődött a nyomozás. A beszerzett információk alapján a rendőrök hamar beazonosították a két helyi fiatalt, akiket a délelőtti órákban a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak.

A 15 éves és 16 éves fiatalkorúakkal szemben többrendbeli rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Gyanúsítottkénti kihallgatásukat követően szabadlábon várhatják az ügy további vizsgálatát.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.