Rendőrkézen egy bombával fenyegető
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy 36 éves helyi férfit, aki a város buszpályaudvarán és a polgármesteri hivatalában elhelyezett bombát jelentett be telefonon.
A megalapozott gyanú szerint egy szolnoki férfi július 17-én este felhívta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság hírközpontját, és azt állította, hogy bomba van a szolnoki autóbusz-pályaudvaron, valamint a polgármesteri hivatalban.
A bejelentés alapján a rendőrök haladéktalanul intézkedtek. Kiürítették a két helyszínt, ami több mint 100 embert érintett. Bombakutatók vizsgálták át a területeket, azonban sehol sem találtak robbanószerkezetet.
A nyomozók a telefonhívás alapján rövid időn belül azonosították a bejelentőt, és elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi ezt követően önként jelentkezett a Szolnoki Rendőrkapitányságon, ahol gyanúsítottként hallgatták ki közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a valótlan bombafenyegetések jelentős erőket vonnak el a valódi rendőri feladatoktól, indokolatlan riadalmat keltenek, és komoly jogi következményekkel járnak.
A fotó illusztráció