Rendőrnapról éles bevetésre
Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 9 óra 47 perckor érkezett bejelentés az édesanyától, miszerint lányát nem engedik ki egy XI. kerületi, Etele úti lakásból. A férfi a helyszínre érkező járőrökkel és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozóival nem működött együtt, elzárkózott, és kilátásba helyezte, hogy rendőri behatolás esetén megöli a nőt.
A Terrorelhárítási Központ egyes szakembereit a Városligetben érte a riasztás, a gyerekek érdeklődő hadát voltak kénytelenek magukra hagyni az Országos Rendőr- és Tűzoltónapon. A TEK a helyzet kezelésére tárgyalót vont be, akivel az elzárkózott férfi hajlandó volt kommunikálni. A közel egyórás telefonos párbeszédet követően a férfi előbb szabadon engedte a nőt, majd a tárgyalás eredményeként elhagyta a lakást, ahol a TEK műveleti egysége elfogta. Az intézkedés során személyi sérülés nem történt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói az 51 éves férfit személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.