Rendőrnek adták ki magukat, a helyszínen elfogták őket
Színlelt intézkedés közben a sértett pénztárcáját akarta eltulajdonítani a két gyanúsított.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytatott a 45 éves A. Ferenc budapesti és a 34 éves D. Béla újsolti lakosokkal szemben csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2015. január 1-jén 7 óra és 7 óra 30 perc közötti időben felszálltak egy Budapest VI. kerületben közlekedő villamosra, és ott A. Ferenc police feliratú jelvénnyel magát rendőrnek kiadva felszólította a sértettet, hogy szálljon le vele, és a pénztárcáját adja át. Eközben - a szintén a villamoson tartózkodó D. Bélával - rádión tartotta a kapcsolatot. A fiatal fiú a felszólításnak eleget tett, a villamosról leszállt, és a Nyugati téri villamosmegállóban a pénztárcáját A. Ferencnek átadta. Időközben a sértett gyanút fogott, a pénztárcáját a férfi kezéből kitépte és elszaladt a helyszínről. A közelben tartózkodó Vasútbiztonsági Osztály Nyugati Pályaudvari Alosztály járőreitől kért segítséget, akik a két férfit a helyszín közelében elfogták, és a VI. kerületi Rendőrkapitányságra előállították.
Velük szemben az eljárást szabadlábon hagyásuk mellett folytatták le.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága a nyomozást a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította a Budapest VI-VII. kerületi Ügyészségnek.