Rendőrök vetettek végett a fegyveres konfliktusnak

2023. 02. 07., k - 15:58
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vita sem előzte meg azt a miskolci verekedést, amit az egyik fél egy lövéssel akart befejezni, a pontot azonban a rendőrök tették az incidens végére.

Garázdaság vétség, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 36 éves, és egy 65 éves helyi férfival szemben. A fiatalabb gyanúsított 2023. február 6-án 18 óra körül a Miskolcon, a Hegyalja utcához közel eső villamosmegállónál előzetes szóváltás nélkül rátámadt egy férfira, majd a bántalmazás után elment a helyszínről, és újra visszatért. A sértett 65 éves ismerőse az újabb fenyegetés hatására a támadóra szegezte gázriasztó fegyverét, amivel rálőtt. A lövés miatt nem sérült meg senki, a megvert sértett pedig könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bejelentéseket követően a rendőrök azonosították, majd elfogták a garázdaság résztvevőit, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bírósági eljárást is vonhat maga után

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Mínusz két autótolvaj

A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.

 

Mentés a Dunából

Egy járókelő és a budapesti vízirendőrök gyors segítsége ezúttal is életet mentett.