Rendszámtáblát cserélt
Salgótarjánban értek tetten a rendőrök egy kápolnai lakost.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 34 éves kápolnai lakos ellen.
A járőrök 2019. szeptember 5-én 10 óra 30 perckor Salgótarjánban, a Rákóczi úton ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. A hatóság tagjai megállapították, hogy a férfi az általa vezetett járművel úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy az Alfa Romeo típusú személygépkocsira a jármű vezetője egy tulajdonában lévő másik személygépkocsi rendszámát szerelte fel.
A rendőrök a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.