Repülőtéri alkalmazottak is árultak kábítószert

2020. 09. 29., k - 06:00
Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

A gyanú szerint négy férfi több száz alkalommal értékesített kábítószert. Két másikat kábítószer birtoklással gyanúsítottak meg a rendőrök.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kábítószer kereskedelem bűntett miatt folytat nyomozást, melynek eredményeként 2020. szeptember 22-e és 25-e között a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen hat embert elfogtak, közülük kettőt kábítószer birtoklása, négyet kábítószer-kereskedelem miatt állítottak elő.

 

A nyomozók gyanúja szerint egyikük – aki többszörösen büntetett előéletű – 181, másikuk – aki a bűncselekményt felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el – 11, harmadik társuk – aki büntetlen előéletű – 14, míg negyedik társuk 133 alkalommal kereskedett kábítószerrel. Utóbbi két férfi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozott rakodóként.  

 

Az ügyben a Budakörnyéki Járásbíróság 2020. szeptember 25-én a négy férfi közül kettőt letartóztatásba helyezett. A kábítószer-kereső kutyával tartott kutatások során eladásra előkészített, kiporciózott kábítószereket találtak és foglaltak le a rendőrök, amelyekről a szakértők megállapították, hogy kokaint tartalmaznak. Ezen kívül a nyomozók nagy értékű autót, készpénzt, műszaki cikkeket, órákat és ékszereket is lefoglaltak.

 

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság hatáskörébe tartozik a repülőtéri dolgozók védelmi háttérellenőrzése, vagyis hogy az ide vonatkozó ágazati törvény szerint a légiközlekedés területén kizárólag olyan munkavállalók dolgozhatnak, akik nem követnek vagy követtek el bűncselekményeket, mert a bűnös életvitel a légiközlekedésre nézve súlyos biztonsági kockázatot jelent. Ezért a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság folyamatosan és visszatérően figyelemmel kíséri a repülőtéri munkavállalók fedhetetlen életvitelét, és intézkedik a bűncselekmények megszakítására, valamint az elkövetők repülőtérről történő eltávolítására.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fogják meg! Tolvaj!

Nadrágot és kabátot akart ellopni egy férfi Budapesten, de egy szabadnapos készenléti rendőr megakadályozta ebben.

 

Épségben került elő

A Lenti Rendőrkapitányság munkatársai megtalálták a Zalabaksáról eltűnt férfit, majd átadták a mentősöknek.

 

Keressük a baleset okozóját

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az állampolgárok segítségét kérik egy autó és sofőrjének megtalálása érdekében.