Réz, kassza, pénz – Őrizetben a sorozat-betörő

2022. 12. 20., k - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Budapest kerületeiben portyázott az elkövető; a gyanú szerint több milliós kárt okozott.

Budapesten 2022. szeptember 5. és december 10. között Budapest IV. kerületében több helyre is betörtek.

A gyanú szerint az elkövető először Újpesten egy telephelyre ment be, ahonnan több mint másfél millió forintnyi vörösrezet lopott el, majd később, egy lángosozó, egy bolt és egy gyógyszertár pénztárgépét is kiürítette. Utóbbiból a pénz mellett az egyik kasszát is magával vitte.

Az újpesti nyomozók a bűncselekményekkel összefüggésben egy 45 éves férfit azonosítottak és fogtak el. 

A IV. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai S. Istvánt nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2022. december 16-án elrendelt.​ A férfi kihallgatásán további három XIII. kerületi betörést is elismert.


Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20000/19175/2025. ideiglenes számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Túrázókon segítettek

Két soproni járőr és egy helyi polgárőr kutatta fel az eltévedt erdőjárókat a Lőverekben.

 

Fokozott ellenőrzés

A Tiszavasvári Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

A külföldiek azt gondolták, hogy az éj leple alatt nem tűnik fel a turpisság. Tévedtek. A tompai kollégák felfedezték a bűncselekményeket.