Rézkábeleket loptak

2014. 01. 31., p - 08:27
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök érték tetten a két férfit.

A tokodaltárói bányából tulajdonított el rézkábeleket a 28 éves K. Norbert és a 30 éves D. Péter 2014. január 30-án. A két férfi éppen személygépkocsival készült elhajtani a helyszínről, amikor a dorogi nyomozók igazoltatták őket. A rendőrök átvizsgálták a ruházatukat és a gépjárművet is, melyben csípőfogót, vontatókötelet és rézkábeleket is találtak. Az esztergomi K. Norbertet és a tokodaltárói D. Pétert a helyszínen elfogták és előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Kiderült, hogy a két férfi nem először ment aznap a bányába. Elfogásuk előtt néhány órával már jártak ott, de akkor az eltulajdonított kábeleknek csak egy részét vitték el, majd később visszamentek a többiért. Ekkor érték tetten őket a nyomozók. K. Norbert és D. Péter ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak