Rollerrablással gyanúsítják

2022. 09. 14., sze - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kőbányai nyomozók most fejezték be a nyomozást a fiatal férfival szemben.

A kőbányai nyomozók befejezték a nyomozást azzal a 21 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2021. november 1-jén a főváros X. kerületében lelökött egy fiatalt az elektromos rolleréről, majd elhajtott a kétkerekűvel.

A rendőrök az ismeretlen rablót a térfigyelő kamerák felvételei alapján keresték, őt végül 2022. március 17-én az egyik kőbányai rendőr ismerte fel szabadidejében a VIII. kerületi Blaha Lujza téri aluljáróban. R. Rolandot elfogták, majd a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol rablás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait pedig átadták az ügyészség részére. ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mozgó sorfal, lánc, védelmi alakzat, folyosó…

Csak néhány azok közül a csapatszolgálati elemek közül, amiket a Készenléti Rendőrség (KR) kiképzési és módszertani szakemberei gyakorlatban tanítottak meg a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Ezred tízfős csoportjának. A rendőrök által tartott kétnapos tömegkezelési tréning a KR központi objektumában zajlott.

 

Őrizetben a késdobáló

A rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a csobaji férfit, aki kést dobott a felesége hátába.

 

Tudta, mit tesz?!

Csaknem tragédiába torkollott egy családi vita Tiszaderzsen. Egy férfi láncfűrésszel vágta meg édesanyja kezét, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

 

Elfogták a rablás elkövetőit

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsének munkatársai két fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy bántalmaztak egy idős férfit és elvették a pénzét.

 

Reszkessetek, betörők!

Több lakásba hatolt be két makói férfi az elmúlt esztendőben Csongrád-Csanád vármegyében. A szegedi nyomozók véget vetettek a sorozatnak, a duót elfogták és őrizetbe vették.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.