Roma Police Café már Veszprém vármegyében is

2023. 11. 21., k - 15:00
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A találkozósorozat célja a romák és a rendőrök közötti kommunikáció zökkenőmentessé tétele.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott a Roma Police Café elnevezésű országos programsorozathoz, melynek első találkozóját 2023. november 21-én Berhidán rendezték meg a helyi művelődési házban. A kezdeményezés célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki helyben a rendőrök és a roma közösség képviselői között.

Az eseményen a meghívott roma, valamint a felzárkóztatási feladatokban érintett szociális szakemberek, illetve a rendőrök a cigányság mindennapjai mellett a kriminológiai jelenségekről, problémákról, a kibervédelemről, valamint a rendészeti életpályáról osztották meg nézeteiket. Alkalom nyílt a téma kapcsán felmerülő információk, kérdések, esetleges problémák felvetésére és megvitatására.

A program során a résztvevők így nemcsak egymást ismerhetik meg jobban, hanem jövőbe tekintő, konkrét vállalásokon alapuló terveket is ki tudnak dolgozni.

Roma Police Café

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!