Rongálás és lopás miatt került előzetesbe

2016. 11. 14., h - 04:46
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Távoltartás volt elrendelve, mégis visszament.

Rongálás vétség és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Attila 46 éves abonyi lakos ellen.

A férfi alig egy héttel azt követően, hogy az illetékes bíróság garázdaság, lopás és rongálás miatt vele szemben távoltartást rendelt el, ismét visszament a sértett tulajdonát képező két telephelyre és újabb bűncselekményeket követett el. 

B. Attila a jelenlegi adatok szerint 2016. november 5-én 14 óra és 2016. november 9-én 8 óra közötti időszakban a sértett tulajdonát képező egyik telephelyén az épület ablakain a redőnyöket festékszóróval fújta le, a másik telephelyre pedig bemászott és onnan élelmiszereket tulajdonított el.

A ceglédi nyomozók a gyanúsítottat 2016. november 10-én hajnalban elfogták, kihallgatták és ismét őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2016. november 11-én elrendelte az előzetes letartóztatását.

Kapcsolódó közlemémy: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/tobb-buncselekmeny-is-a-szamlajara-irhato

 

 

 


Kapcsolódó oldalak