Rongálás Győrben

2016. 03. 23., sze - 07:41
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök tetten érték azt a 22 éves fiatalt, aki a gyanú szerint két gépjármű visszapillantó tükrébe is belerúgott.

A járőrök szolgálatuk ellátása közben észlelték Győr belvárosában 2016. március 22-én 22 óra 18 perckor, hogy egy fiatal férfi az egyik parkoló személygépjármű visszapillantó tükrét megrongálta. A rendőrök O. Szabolcs 22 éves eperjeskei lakost elfogták, majd a helyszínt körbejárva találtak egy másik autót is, aminek tükre hasonló módon megrongálódott.

Az intézkedők a tettest a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ellene rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak. A fiatal férfi gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy barátnőjével történt veszekedése miatt feldúlt állapotban volt, ezért követte el a bűncselekményt.   


Kapcsolódó oldalak