Rossz döntéseket hozott, a rendőrök őrizetbe vették

2022. 08. 31., sze - 11:06
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békéscsabán személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott egy autós. A helyszínről megállás nélkül elhajtott. Miután a rendőrök elfogták, kiderült, hogy nem közlekedhetett volna a járművel, mert korábban a bíróság eltiltotta a vezetéstől. A rendőrség büntetőeljárást indított a férfi ellen és őrizetbe vette.

Békéscsabán, a Franklin utcában 2022. augusztus 30-án 16 óra körül egy személygépkocsi vezetője elsodort egy kerekesszékkel közlekedő férfit, aki az egyik gyalogos-átkelőhelyen akart áthajtani. A baleset után az autó vezetője megállás nélkül elhagyta a helyszínt. A mentők az idős embert könnyű sérüléssel vitték kórházba. A bejelentés után a rendőrök azonnal megkezdték a jármű és vezetőjének azonosítását. A történtekről a környező települések és a szomszédos megye rendőreit is értesítették. A bejelentéstől számított egy órával később Csongrád-Csanád megyéből, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrei már arról tájékoztatták Békés megyei munkatársaikat, hogy megállították a keresett személygépkocsit és elfogták a 26 éves autóst. Az intézkedés során a rendőrjárőrök azt is megállapították, hogy a férfi nem vezethette volna a személygépkocsit, mert 2023. március 10-éig a Szolnoki Járásbíróság eltiltotta őt a járművezetéstől. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetésével gyanúsítják az autóst és őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.