Rövid időn belül elfogták őket
A debreceni járőrök egy órán belül elfogták azt a két fiatalt, akik betörtek egy étterembe.

Szeptember 7-én este egy férfi tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy látta, amint betörtek egy vendéglátóhelyre Debrecenben. A szemtanú elmondta, hogy amikor észrevette őket, az egyik fiú éppen az ablakon mászott ki, míg a társa kint figyelt. A rendőrök a jelzést követően azonnal a helyszínre érkeztek, és keresni kezdték a két fiatalt, akiket egy közeli utcában fogtak el. Kiderült, hogy összesen 6000 forintot vittek el, azonban 30 ezer forint rongálási kárt okoztak.
A nyomozók a két 14 éves fiúval szemben lopás vétsége miatt indítottak eljárást és gyanúsítottként hallgatták ki őket.