Rövid időn belül két helyre is betörtek

2014. 10. 16., cs - 19:50
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök éppen egy betörés helyszínét vizsgálták át, amikor a szomszédos ingatlanból zajt hallottak.

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Károly 25 éves, valamint K. Richárd 27 éves érdi lakosok ellen.

A rendőrségre 2014. október 15-én 12 óra 45 perc körüli időben érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy egy érdi ingatlanba ismeretlen tettesek betörtek. A bejelentő elmondta, hogy a házból két személyt látott - zsákokkal a kezükben - kisétálni.

Az Érdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei megjelentek a helyszínen, ahol megállapították, hogy a lakatlan ház ajtaját felfeszítették és a lakásban kutatás nyomai láthatók. Ekkor a rendőrök a szomszédos épület felől zajt, csörömpölést hallottak. Mivel feltételezhető volt, hogy a szomszédba valaki betört és a tettesek bent tartózkodnak, ezért a járőrök bementek az ingatlan területére, ahol az ajtó fel volt feszítve. A rendőrök a padlástérből hallották a zajokat, azonban nem tudtak oda feljutni, mivel a feljáró ajtaját nem lehetett kinyitni. A járőrök felszólították a padláson tartózkodókat, hogy jöjjenek elő és vessék alá magukat a rendőri intézkedésnek. K. Károly és társa a felszólításnak eleget tett.

Miután a két férfi lemászott a padlásról a rendőrök elfogták és az Érdi Rendőrkapitányságra előállították őket. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették mindkettőjüket. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint mindkét házba a két gyanúsított tört be.

A nyomozóhatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

K. Károly és K. Richárd ellen a további eljárást – őrizetbe vételük mellett – az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak