Segítségnek álcázva időseket károsítottak meg - elfogták őket a rendőrök

2020. 04. 17., p - 05:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogtak egy nőt és egy férfit, akik több kerületben, a koronavírus miatti veszélyhelyzetre hivatkozva jutottak be a sértettek lakásaiba, ahonnan közel egymillió forint értékben pénzt és ékszereket loptak.

Egy férfi és egy nő 2020. április 15-én délelőtt megjelent egy II. kerületi idős asszony lakásánál, és – a koronavírus miatti helyzetre hivatkozva – segítséget színlelve a nő bement a lakásba, közben társa az ajtóban szóval tartotta a sértettet. A férfi arra kérte az idős asszonyt, hogy vegye le az arany gyűrűit, hogy azokat lefertőtleníthesse, ezalatt társa átkutatta a lakást. A sértett átadta az ékszereit a férfinak, aki ezután társával – és az általa ellopott pénzzel – együtt elhagyta a lakást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztályának nyomozói – korábbi bűnügyi információk alapján – a helyszín közelében elfogták az elkövetőket, a 26 éves budapesti R. Juliettát és rokonát, a 20 éves, szintén budapesti R. Jánost, akiknél megtalálták az idős asszony pénzét, valamint arany ékszereit is.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők Budapest V., XIII. és XV. kerületében is követtek el hasonló jellegű bűncselekményeket, amelyek során magukat önkormányzati dolgozóknak adták ki, és miután a koronavírus-járvány ürügyén bebocsátást nyertek a lakásokba, az egyik elkövető elterelte az idős sértett figyelmét, amíg társa átkutatta a lakást. Az elkövetők három hét alatt, négy idős asszonytól közel egymillió forint értékben loptak, amelynek több mint a fele megtérült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói R. Jánost és R. Juliettát kétrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, egyrendbeli lopás vétség és egyrendbeli kifosztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök az elkövetőket őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az utóbbi időszakban a trükkös csalók hatósági személynek kiadva magukat arra hivatkoznak, hogy ingatlan fertőtlenítést hajtanak végre, illetve idős személyek ellátására szolgáltatást ajánlanak fel. Kellő óvatossággal és egészséges bizalmatlansággal megelőzheti, hogy a koronavírus veszélyeire hivatkozva becsapják.

" "


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.