Sértettből gyanúsított

2026. 09. 21., h - 09:38
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap alatt lebukott egy pár, 40 millió forint értékben loptak el ékszereket.

Szeptember 16-án tett feljelentést egy nő, miszerint elvitték az autóját. Kétségbeesését fokozta, hogy két sporttáska volt a csomagtartóban, benne 40 millió forint értékű arany ékszerekkel, mivel a főnöke megkérte, hogy vigye haza azokat, és másnap munkakezdéskor pedig vissza az üzletbe.

A vallomások és a kamerafelvételek alapján azonban másnapra teljesen más történet bontakozott ki a zsaruk előtt. A feljelentő és a párja emelték el a jogszerűen hozzájuk került, 40 millió forint értékű ékszereket, majd azt tervelték ki, hogy úgy tesznek, mintha ellopták volna a nő autóját a benne lévő értékekkel. A gépjárművet Dunaharasztiban, egy áruház parkolójában állították le, az ékszereket pedig egy ház padlásán rejtették el, kollégáink a későbbi kutatás során meg is találták.

Rendőreink a két gyanúsítottat kihallgatták, a kár megtérült, az ékszerek visszakerültek tulajdonosaikhoz.


Kapcsolódó oldalak