Sikeres együttműködés
Az osztrák hatóság közreműködésével a kiskunhalasi rendőrök elfogták a lopással gyanúsítható szerb férfit.

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2016. június 1-én Tompán egy nyitott parkolóban megtaláltak egy utánfutón tárolt úthengert, melyet ismeretlen személy aznap Ausztriából tulajdonított el.
A bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként 2016. június 3-án Tompán beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható R. D. 62 éves szerb állampolgárt. A kiskunhalasi nyomozók a férfit - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.
Az osztrák ügyészség együttműködése alapján a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság eljárást folytatott a szerb férfi ellen, akit az osztrák hatóságok lopás bűntett elkövetése miatt előzetes letartóztatásba helyeztek. Tompa egyik parkolójában 2016. november 8-án a rendőrök lefoglaltak egy tehergépjárművet, amivel a gyanú szerint a szerb férfi korábban bűncselekményeket követett el. Továbbá megtaláltak egy munkagépet is, amit az osztrák hatóság körözött. Az eljárás során kiderült, hogy a munkagépet szintén a szerb férfi tulajdonította el.