Siketnémának adva ki magukat adományt gyűjtöttek Balatonalmádiban, a rendőrök elfogták őket

2023. 10. 10., k - 13:09
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek három román férfit.

Üzletszerűen elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon három román állampolgárral szemben. A tettesek – magukat siketnémának kiadva – 2023. október 9-én délután az egyik helyi üzletnél hamis adománygyűjtő iratokkal pénzt gyűjtöttek. Egyikőjük odament az egyik vásárlóhoz, aki egy tízezer forintos bankjegyet adott át nekik, hogy abból adjanak vissza neki nyolcezer forintot. A két 30 éves férfi és 24 éves társuk a pénzzel futásnak eredtek, sietve elhagyták a boltot.

A rendőrök a bejelentést követő rövid időn belül elfogták mindhárom elkövetőt a városban, és őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozás során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a tettesek Balatonfüreden, Budapesten és Érden is hasonló módszerrel csaltak ki pénzt emberektől.

A rendőrök kezdeményezték mindhárom csaló letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!