Sikkasztás és csalás miatt kell felelniük a férfiaknak

2013. 06. 12., sze - 08:14
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Gazdaságvédelmi Alosztálya azt a nyomozást, amelyet sikkasztás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint egy 51 éves gellénházi férfi és 35 éves ismerőse 2012. márciusában megállapodtak egy közös vállalkozás indításában. Az idősebb férfi azt mondta a fiatalabbnak, hogy egy tulajdonában lévő ingatlan eladásából nagy összegű bevételhez fog jutni, amelyből a közös vállalkozást be tudják indítani, azonban az ügyintézéshez addig is pénzre van szüksége. A zalaegerszegi férfi egy helyi benzinkúton dolgozott, és a megelőlegezett pénzt úgy teremtette elő társának, hogy a pénzszállítások alkalmával a bevétel átadásakor a feladó nyugtán rendszeresen más összeget tüntetett fel, mint amennyit a pénzszállítónak átadott. Az idősebb férfi valójában nem volt érdekelt egyetlen ingatlan értékesítésében sem, és sem szándékában, sem módjában nem állt, hogy a kölcsönbe kapott több millió forintot leendő társának visszafizesse.  

 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sikkasztás bűntettének és magánokirat-hamisítás vétségének megalapozott gyanúja miatt S. Zoltán zalaegerszegi lakossal, valamint csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt F. János gellénházi lakossal szemben az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak