Sodrófa a kézitáskából – garázdaság miatt állítottak elő egy nőt

2020. 09. 28., h - 13:02
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci rendőrök eljárást indítottak egy 44 éves nő ellen, aki sodrófával vett elégtételt az őt ért sérelemért.

Egy menetrend szerinti helyi járatra szállt fel egy csörögi nő 2020. szeptember 27-én délelőtt Vácon. Útközben összeszólalkozott egyik utastársával, aki inkább leszállt, hogy elérje a közeli vasútállomásról induló vonatát. A nő sérelmezte vitapartnere beszólását, lepattant a buszról, kézitáskájából előhúzott egy sodrófát és többször fejen ütötte a férfit. A sértett próbált karjával védekezni, az érdemi segítséget azonban a buszsofőr nyújtotta számára. Fékezett, leugrott a járműről, majd a nőt kabátjánál fogva elrángatta az általa látásból ismert, rendszeresen a járattal közlekedő, mozgássérült férfitől. Rendőrt és mentőt hívott, közben vigyázott az 51 éves fejsérültre.

Az egyenruhások a helyszínen elfogták a támadót, az elkövetés gazdátlanná vált eszközét egy bokorban találták meg.

A nő a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint a férfi mocskolódását torolta meg a sodrófa többszöri meglendítésével.

A 44 éves csörögi nő ellen a Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. május 1-én 0 órától 2025. május 18-án 24 óráig.