Sorozatbetörő Kerepesen

2026. 01. 13., k - 14:48
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Az adatok szerint a 28 éves kistarcsai férfi tavaly november végén kezdte bűncselekmény-sorozatát. Elsőként egy mogyoródi autómosót vett célba: egy társával felfeszítették a vezérlő automata ajtaját, és 30 ezer forintot vittek el – miközben közel egymillió forintos kárt okoztak.

December közepén Kerepesen folytatta. Egy kővel betörte egy parkoló autó bal hátsó ablakát, majd a csomagtartóból bejgliket emelt ki. Másnap újra próbálkozott a környéken: ismét egy járművet rongált meg, ám akkor megzavarták, így menekülőre fogta.

A férfi ezután már kertekre és tárolókra specializálódott. Kerepesen egy konténert tört fel, ahonnan szerszámokat vitt el – többek között talicskát, ásót és hőlégbefúvót. Egy családi ház udvaráról rollert akart elvinni, de ott is lebukott, több kerítésen át menekült el. Később házakba is bejutott: parfümöket, tisztálkodószereket, szeszes italokat, pénzt és személyes okmányokat pakolt össze.

Az új évet sem kezdte visszafogottabban. Egy kertből fejszéket lopott, majd néhány nappal később egy másik ház tárolójából csiszolókorongot és további szerszámokat vitt el. Január 5-én ismét próbálkozott, de egy kerti tároló ajtaján már nem jutott át.

A gödöllői nyomozók információt gyűjtöttek, és hamarosan azonosították G. Arnoldot. Január 9-én Kerepesen fogták el, nyolcrendbeli lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A férfi több esetben nem egyedül dolgozott. Két segítőjét a nyomozók már korábban kihallgatták.

A videó linkje itt elérhető:
https://youtube.com/shorts/iLQeAO06fDA?feature=share

 


Kapcsolódó oldalak