Sorsjegyekre utazott, de nem volt szerencséje

2025. 10. 03., p - 10:25
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogtak egy 47 éves férfit, aki egy kocsmából sorsjegyeket és pénzt lopott.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre szeptember 24-én arról, hogy az éjszaka valaki betört egy debreceni vendéglátó egységbe. A tolvaj a kasszából több mint fél millió forintot, valamint közel öt millió forint értékű kaparós szelvényt vitt magával. A nyomozók azonnal munkához láttak, tanúkat hallgattak meg és nyomokat rögzítettek. Munkájuk rövid időn belül meghozta az eredményt és azonosítottak egy hajdúsámsoni lakost, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
A rendőrök akciót szerveztek az elfogására és szeptember 30-án hajnalban a lakásán ütöttek rajta. A nála tartott kutatás során több bontatlan csomag sorsjegyet is megtaláltak és lefoglaltak. A férfi az erdőbe elásott és egyéb rejtekhelyekre dugott további csomagokat is megmutatott a nyomozóknak.  A fel nem használt, 4 millió 850 ezer forint értékű szelvényeket vagyonvisszaszerzés keretében visszaadták a tulajdonosnak.
Aa férfit elfogták és előállították a kapitányságra, ahol a bűnügyesek gyanúsítottként hallgatták ki lopás miatt.


Kapcsolódó oldalak