Súlyos testi sértés Hódmezővásárhelyen

2016. 11. 09., sze - 08:04
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy helybéli férfi ellen indított eljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság, aki egy söröző előtt bántalmazta ismerősét. A nyomozást a rendőrség befejezte és vádemelési javasolt az ügyészségnek.

A 39 éves hódmezővásárhelyi férfi 2016. szeptember 3-án nem sokkal 21 óra után előzetes szóváltást követően ütötte meg ismerősét, a két férfi egy korábbi munkahelyi összejövetel miatt vitatkozott. A sértett másnap ment be a kórházba, ahol megállapították, hogy 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a feltételezett elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, amit a napokban lezárt és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak