Svájcban fogták el a 66 éves férfit

2017. 02. 11., szo - 05:21
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei nyomozók csalással gyanúsítják, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya T. Árpád 66 éves külföldi állampolgár ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi és társa 2011 májusa és 2012 tavasza közötti időszakban egy svájci cég nevében eljárva befektetői hitelek közvetítésének ígéretével csaltak ki pénzt a sértettektől. A létező céggel a csalók semmilyen kapcsolatban nem álltak, így nem is volt sem szándékuk, sem lehetőségük az ígért hitelek közvetítésére.

A gyanúsított hét személynek ígérte azt, hogy jutalék ellenében befektetőket keres az általuk megvalósítani kívánt projektek finanszírozásához. A sértettektől összesen közel 85 millió forintot csaltak ki.

A férfi ellen az illetékes hatóság 2016 novemberében európai elfogatóparancsot adott ki, amelynek alapján T. Árpádot Svájcban elfogták és 2017. február 8-án Magyarországra szállították. A Pest megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2017. február 10-én előzetes letartóztatásba helyezte.


Kapcsolódó oldalak