Szállodában lakott az ékszerboltok betörője

2014. 01. 27., h - 11:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti lopás előtt két héttel egy szegedi ékszerbolt kirakatát is betörte a 25 éves gyanúsított, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága csalás miatt körözött.

Mint arról már korábban beszámoltunk, 2014. január 24-én 11 óra 25 perckor egy férfi Kecskemét központjában egy ékszerbolt kirakatát kalapáccsal betörte. Egy maréknyi aranyat magához vett, majd elmenekült, ám két járókelő segítségével a közelben tartózkodó szolgálaton kívüli Kelemen Vilmos rendőr főtörzsőrmester a helyszíntől 200 méterre elfogta.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 25 éves újszentiváni G. Zsolt ellen. A férfi ellenőrzésekor kiderült, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben. Gyanúsítotti kihallgatásán G. Zsolt a kecskeméti bűncselekmény mellett beismerte, hogy 2014. január 10-én 10 óra 35 perckor ő törte be a szegedi Kígyó utcai ékszerbolt kirakatát is. Vallomásában elmondta, a szegedi ékszerlopásból szerzett pénzt szállodai szoba fenntartására költötte, ugyanis tudta, hogy csalás miatt körözi a rendőrség, ezért nem akart otthon lakni.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság a szegedi büntetőeljárást a kecskeméti ügyhöz egyesítette. A két bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság 2014. január 27-én elrendelte.

 

A szegedi ügyben kitűzött nyomravezetői díjat a rendőrség visszavonta.


Kapcsolódó oldalak