Száraz november

2021. 11. 30., k - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hat nap alatt 126 ittas és hat bódult járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök Budapesten, de fogtak el embercsempészt és két körözött személyt is.

Az év első kilenc hónapjában 112 olyan sérüléssel járó közlekedési baleset történt a főváros útjain, amit ittas állapotban okoztak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2021 novemberében az ittas, bódult, valamint az agresszív, a közlekedési szabályokat szándékosan megszegő járművezetők kiszűrésére szervezett akciót.

A hat pénteki és szombati napot érintő ellenőrzés-sorozat alatt 126 ittas és hat bódult járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök. Elfogtak még egy embercsempészt, két bűncselekmény miatt körözött személyt, három embert kábítószer birtoklása, egyet jogellenes magyarországi tartózkodás miatt, két járművezetőt pedig azért, mert eltiltás ellenére ültek a volán mögé. Előállítottak öt sofőrt is, akiknek nem volt jogosítványa, egy embert pedig járművezetés tiltott átengedése miatt.

A rendőrök mindösszesen 84 büntető és 55 szabálysértési feljelentést tettek. 63 esetben közigazgatási bírságot, 50 esetben helyszíni bírságot szabtak ki.

Kapcsolódó: Janka néni megmondta, az alkohol és a vezetés nem barátok!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pontymentés

A rendőrök tetten érték a halőrök segítségével azt a férfit, aki a nyékládházi Gólem tavon - tilalom idején - kifogott egy méretes pontyot. A „sértett” az összefogás eredményeként visszakerült az élőhelyére.

 

Büszkék vagyunk rájuk

Szabadidejükben mentettek életet a mezőtúri rendőrök. Az életmentés jutalmat érdemelt.