Személyautókat tört fel Gyöngyösön

2016. 08. 17., sze - 15:09
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi férfit az első bejelentést követő 48 órán belül elfogták a rendőrök. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság lopás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást K. Rajmund ellen.

A nyomozás adatai alapján a 25 éves gyöngyösi lakos 2016. augusztus 10-én kora reggel a városban parkoló egyik személygépkocsi hátsó üvegét lefeszítette, az utastérben kutatást végzett, majd a motortérből eltulajdonította az akkumulátort.

Két nappal később a hajnali órákban, további három, a lakóházak előtt parkoló járművek utasterébe kísérelt meg bejutni különböző módszerekkel. Ezek közül az egyik esetben megpróbálta eltulajdonítani az autóban talált rádiós magnót, de értékszerzés nélkül távozott.

A nyomozók rövid idő alatt azonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható helyi férfit, akit 2016. augusztus 12-én délután otthonában elfogtak és őrizetbe vettek. A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A nyomozóhatóság előterjesztése alapján 2016. augusztus 15-én az Egri Járásbíróság elrendelte K. Rajmund előzetes letartóztatását. 


Hírfolyam

 

Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.