Szemet vetett a tabletekre

2023. 09. 01., p - 11:34
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított egy zalaegerszegi középiskolából lopta el az eszközöket, amiket rokonainak és barátainak osztott szét.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt indított eljárást 2023. augusztus 15-én, mivel az egyik helyi iskolából 32 táblagép tűnt el több, mint kétmillió forint értékben.

A rendőrök a nyomozás során kiderítették, hogy a középiskola felújítási munkálatain dolgozó egyik alkalmazott megszerezte a szertár kulcsát, ahonnét hátizsákjába pakolva, több részletben lopta el az oktatási célra használt eszközöket.

A nyomozók azonosították a 21 éves bánokszentgyörgyi elkövetőt, akinél 2023. augusztus 31-én kutatást tartottak, majd elfogták, kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett, elmondta, hogy a tableteket rokonai és barátai között osztotta szét.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.