Szétvágta a kabrió tetőponyváját

2014. 08. 13., sze - 15:27
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a Sarkadi Rendőrkapitányság az ellen a férfi ellen, aki egy garázsban álló autó tetőponyváját kivágta és elvitt belőle egy FM transzmittert és egy pendrive-ot.

A rendőrség ügyeletére 2014. május 15-én hajnalban lakásbetörésről érkezett bejelentés. A ház tulajdonosa elmondta, hogy 3 óra után néhány perccel az udvar felől érkező zajra, üvegcsörömpölésre ébredt, de mire felötözött és szétnézett, már senkit sem látott. Közben szólt a testvérének is, akinek a kocsiját tárolta a garázsában. Együtt néztek szét a környező utcákban, majd visszamentek a házhoz és telefonáltak a rendőrségre. A kiérkező járőrök megállapították, hogy ismeretlen elkövető betörte a ház bejárati ajtajának üveg ablakát és elvette a garázson lévő lakat kulcsát. Ezután kinyitotta garázst, ahol felvágta az ott álló személyautó lehúzható ponyvatetejét és ellopott belőle egy FM transzmittert és egy pendrive-ot. A nyomozók az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként 2014. június 10-én egy 26 éves férfit állítottak elő. F. I. sarkadi lakost lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki előbb tagadott, de a későbbi kihallgatása során beismerő vallomást tett. A lopással mindössze néhány ezer forintos, a rongálással viszont többszázezres kárt okozott a sértetteknek.

 

A Sarkadi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. augusztus 11-én befejezte a nyomozást és a keletkezett iratokat F. I. ellen vádemelési javaslattal továbbította a Gyulai Járási Ügyészségnek.  

 


Hírfolyam

 

Húszmilliót adtak vissza a rendőrök

Idős férfit csaptak be a csalók, de a rendőri szervek összehangolt munkája gyors eredményt hozott - a budapesti nyomozók még aznap elfogták a pénzt átvevő férfit, és megtalálták nála a kicsalt összeget.

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.