Szexet ígért, de lelépett a pénzzel

2022. 05. 03., k - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újbudai rendőrök befejezték a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki a gyanú szerint hetvenezer forintot csalt ki kuncsaftjától.

Egy férfit tett bejelentést a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon 2021 márciusában arról, hogy egy nő hetvenezer forintot csalt ki tőle. A bejelentő elmondta, hogy egy szexuális szolgáltatásokat hirdető internetes oldalon ismerkedtek meg, és megállapodtak abban, hogy együtt töltik az éjszakát.

A nő érkezésekor előre elkérte a pénzt, majd arra hivatkozva, hogy a taxiban hagyta a tárcáját, elment, és  vissza se tért.

Az eljárás során a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt. A 24 éves M. Rékát csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az újbudai nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait a napokban átadták az ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Díler kezén kattant a bilincs

Fél kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak a szolnoki nyomozók egy helyi férfinél. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.