Szökésben volt

2019. 03. 01., p - 06:26
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi felügyeletből szökött meg egy zuglói férfi, a rendőrök Fóton fogták el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága fogolyszökés miatt folytat büntetőeljárást a 37 éves budapesti K. Sándor ellen, aki 2018. szeptember 19-én a bíróság által elrendelt bűnügyi felügyeletből megszökött. A férfi zuglói lakásában vágta le a lábáról a nyomkövetőt, majd ismeretlen helyre távozott. A férfi ellen a rendőrségi körözésen felül szökésének ideje alatt a bíróság is több elfogatóparancsot kiadott, a Pesti Központi Kerületi Bíróság rablás miatt, a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási csoportja pedig azért kereste, mert egy másik büntetőügyben jogerősen kiszabott büntetésének letöltését nem kezdte meg. 

A zuglói rendőrök 2019. február 27-én reggel egy fóti lakásban megtalálták és elfogták K. Sándort.

A nyomozók a férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, majd fogolyszökés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően K. Sándort átszállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol megkezdte jogerős büntetésének letöltését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Keressük Fodor Zsanettet

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 14 éves lány megtalálása érdekében.