Szolgálaton innen és túl

2025. 12. 02., k - 13:45
Készenléti Rendőrség

A Készenléti Rendőrség Határvadász Ezred Csongrád-Csanád Vármegyei VII. Határvadász Századának egyik szakaszparancsnoka két napon is lefülelt nagy értékű, körözött járművel érkező sofőrt.

Simon Gábor r. törzszászlós november 28-án, a szabadsága alatt Szegedről hazafelé tartva figyelt fel egy utcán parkoló, nagy értékű kocsira. Gyanúsnak találta, ezért a KR ügyeletén keresztül ellenőrizte az adatait a hazai, a schengeni és az Interpol-rendszerben. Bár a rendszám alapján nem körözték, az alvázszámvizsgálat során kiderült, hogy az osztrák hatóságok vagyon elleni bűncselekmény miatt keresik, kérik a lefoglalását és a sofőr személyazonosságának megállapítását.

Az autót az Interpol adatbázisában is körözöttként tartották nyilván: az osztrák bejelentés szerint március 31-én lopták el, és október 6-án került be a rendszerbe.

A törzszászlós azonnal értesítette a 112-es segélyhívón keresztül a Csongrád-Csanád Vármegyei Tevékenységirányítási Központot. Mindeközben egy nő és egy férfi szállt be az autóba, ezért a járműhöz ment megakadályozni, hogy elhajtsanak vele. Igazoltatta az utasokat, és a helyszínre érkező egységekkel együttműködve biztosította az intézkedést.

A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai lefoglalták az autót, a sofőrt pedig előállították.

Három nappal később, december 1-jén a törzszászlós már szolgálatban volt, amikor újabb bűncselekmény felderítésében vett részt.

Délelőtt információ érkezett arról, hogy az M43-as autópályán egy Románia felé tartó teherautó három külföldön ellopott traktort szállít. A törzszászlós azonnal a Kéthalmi pihenőhelyre irányította kollégáit, mivel az a helyszín tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy a járművet biztonságosan megállítsák és ellenőrizzék.

A határvadászok rövid időn belül észrevették a román rendszámú teherautót a pótkocsival. Az ellenőrzés során a pótkocsiból három traktor került elő, amelyeket külföldön köröztek.

A traktorokat a hazai és nemzetközi adatbázisokban is ellenőrizték. Mindhárom jármű szerepelt a Schengeni Információs Rendszerben, valamint az Interpol adatbázisában is. A szlovén hatóságok lopás miatt keresték a gépeket és kérték a lefoglalásukat, valamint annak megállapítását, kihez köthető a szállítmány.

A Makói Rendőrkapitányság munkatársai lefoglalták a traktorokat, a teherautó vezetőjét pedig előállították.

A traktorok együttes értéke mintegy 174 ezer euró.


Kapcsolódó oldalak