Szomszédjától lopott
A gyanúsított eladta a lopott vasat, a pénzt pedig elfelezte társával.
A gyanú szerint szomszédja lakatlan családi házából tulajdonított el vas tárgyakat a 19 éves H.L. társával, a 20 éves K.Zs-vel 2014. augusztus 16-án. A két férfi a kerítésen át mászott be a kesztölci ház udvarára, ahonnan vaslemezeket és hordókat tulajdonítottak el. A gyanúsítottak a lopott holmit személygépkocsiba pakolták és eladták, majd az érte kapott pénzt elosztották. A dorogi rendőrök még aznap elfogták a két kesztölci férfit, majd előállították őket a Dorogi Rendőrkapitányságra. H.L. és K.Zs. gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.