Szórakozóhelyet próbáltak meg felgyújtani - javítva

2014. 04. 15., k - 14:44
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A négy férfit tizenöt perc alatt elfogták a nagykanizsai rendőrök.

A zalai rendőrök negyed óra alatt elfogták azt a négy férfit, akik 2014. április 14-én 22 óra körüli időben Nagykanizsán a gyanú szerint próbáltak felgyújtani egy szórakozóhelyet. A bár tulajdonosa akkor zavarta meg őket, amikor a bejárati ajtóra és a lépcsőre benzint locsoltak. A négy férfi autóval elmenekült a helyszínről. A nagykanizsai rendőrök jelentős erők bevonásával keresték a feltételezett elkövetőket és pár száz méterre a szórakozóhelytől elfogták őket. A zalai nyomozók az autóban több benzines műanyag palackot is találtak.

A rendőrök a négy embert előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták őket ki. A gyanúsítottak a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerték el. Az adatgyűjtés során az is kiderült, hogy a négy férfi közül kettő két nappal korábban egy másik helyi étterem tulajdonosát azzal fenyegette meg, hogy felgyújtják a szórakozóhelyet és a kocsiját is, mert egy korábbi nézeteltérés miatt kitiltotta őket a helyről.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 40 éves O. Imre, a 31 éves O. István, a 40 éves S. István és a 20 éves S. Martin István nagykanizsai lakosok ellen. Továbbá S. István és S. Martin István megalapozottan gyanúsítható zaklatás vétség elkövetésével, valamint utóbbi férfi könnyű testi sértés vétség elkövetésével.

A nagykanizsai nyomozók a gyanúsítottakat őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

 

 


Kapcsolódó oldalak