Szurkálás lett a vitából
A rendőrök a helyszínen elfogták a fiatal férfit.
A Mentőszolgálattól érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2013. december 9 –én 1 óra 55 perckor, miszerint egy megszúrt férfihoz kaptak riasztást.
A kiérkező rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a sérült fiatal férfi Sirok egyik utcájában szóváltásba keveredett egy verpeléti lakossal. Dulakodás alakult ki közöttük, majd a verpeléti férfi a nála lévő bicskával többször megszúrta a sértettet, aki ennek következtében orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Az egyenruhások még a helyszínen elfogták B. Lajost és előállították a rendőrkapitányságra.
A 23 éves férfi ellen - őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését.