Tankoltak, de nem fizettek

2013. 11. 22., p - 11:07
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt nap alatt közel százezer forint értékű benzint lopott az a két férfi, akik ellen vádemelést javasol a Szeghalmi Rendőrkapitányság.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két férfi ellen, akik 2013. április 25-e és 29-e között hat benzinkúton tankoltak egyikük édesapjának autójába. Szigetszentmiklóson, Dunaharasztiban, Mezőberényben, Komádiban, Szeghalmon és Vésztőn töltötték fel a jármű üzemanyag tartályát, a benzinért azonban nem fizettek. Elhajtottak a töltőállomásokról anélkül, hogy a számlát kiegyenlítették volna. Összesen közel százezer forint értékű üzemanyagot tulajdonítottak el. A kapitányság szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt indított büntetőeljárást a 35 éves mezőgyáni Zs. Zsolt és a 21 éves szigethalmi K. Tamás Béla ellen. A nyomozást a napokban befejezték, az ügyben keletkezett iratokat 2013. november 21-én vádemelési javaslattal továbbították a Szeghalmi Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak