Tanyákra specializálódva

2014. 02. 19., sze - 10:26
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint két ingatlanba törtek be 2013 tavaszán azok a fiatalok, akik ellen vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személyek 2013 februárjában és márciusában Kecskeméten két alsószéktói tanyába törtek be, ahonnan fém anyagokat, egy kerékpárt, egy fejszét, két baltát, két fűrészt, húsz méter hosszabbítót és egy zsák ruhaneműt tulajdonítottak el.

A nyomozás során kiderült, hogy a két bűncselekményt ugyanaz az a kettő személy, két 16 éves kecskeméti fiatal követte el. A fiatalokat a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2014. február 18-án a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldi meg.


Kapcsolódó oldalak