Tartozása miatt bántalmazták – frissítve

2016. 11. 03., cs - 11:17
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki pár tízezer forint miatt bántalmazta a sértettet Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat S. Márton 41 éves taksonyi lakossal szemben önbíráskodás bűntette miatt.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2016. október 30-án 9 óra körül megjelent egy Budapest XXIII., Tompaház utcai lakásnál, majd a sértettet – egy régebbi tartozása miatt – többször megütötte. A bántalmazott ezután elmenekült a helyszínről és értesítette a mentőszolgálat munkatársait, valamint a rendőrséget. A sértett a támadás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként a rendőrök beazonosították S. Mártont, akit még aznap 16 óra 40 perckor Taksonyban elfogtak. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd az őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2016. november 2-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak